Eljött az ideje az őszinte szavaknak, ne bújjon meg a kétség minden egyes találkozásban. Ne legyenek félbehagyott, bújtatott utalások, amikor a másik ember már éppen kötődni, bízni kezd, hogy „nem vagyok még túl az exen”, és „nem állok még készen egy új kapcsolatra”, mert ez egyáltalán nem fair. Ne legyünk egymásnak sebgyógyító, időrabló, vagy önbizalom izmosító megállóhelyek, ahonnan bármikor lepattanhatunk egy másik vonzóbb opció kedvéért. Ha akarsz valamit, szelíden, de határozottan közöld. Hidd el, aki ugyanazt akarja, nem fog megriadni az őszinteségtől. És ha valaki mindezek után kommunikációs zárlatot indít, akkor legalább világossá teszi a helyzetet: ő nem párkapcsolatot keres, így semmi dolgod vele. Légy hálás azoknak, akik nem akartak maradni, mert kikövezték számodra az utat azok számára, akiknek megnyithatod a szíved. Nagybetűs Embert keress, érzelmi intelligenciával, önismerettel, emberismerettel, lelkiismerettel, szívvel.
Ha a skalpgyűjtés a célja, hogy minél több gyönyörű női pillangót tűzzön gombostűre gyűjteményében, ám legyen, de akkor nincs dolga veled. Ne súgjon súlytalan, édes-mézes ígéreteket, szerelmi vallomásokat, ne tervezzen jövőt, ne szőjön álmokat, és ne engedje, hogy naivan ringatózzunk benne, nem beszéljen családról, elköteleződésről, közös jövőről pillanatnyi hévvel, ha nem gondolja így teljes szívvel-lélekkel. Legyen mindkét fél konkrét a kapcsolat majdani státuszát illetően. Hapárkapcsolat, házasság, és hosszú távú tervek nem szerepelnek a terveiben, akkor ne mondja senkinek, hogy elképzelné vele az életét. Ezzel szintén választási lehetőséget nyújt, hogy a másik képes legyen
eldönteni, kíván-e olyan kapcsolatban maradni, aminek nincs jövője.
Az őszinteség, a tiszta, világos szavak hiányoznak ma leginkább. A késztetés, a vágy, hogy megosszuk a másikkal, amit érzünk, alapvető emberi igényünk, mégis gyanakvóvá váltunk, félünk megnyílni, lényünket átjárja a bizonytalanság. Pedig ideje lenne végre álarcok nélkül, szelíden, de határozottan kimondani, amit keresünk, és nem azon aggódni, hogy a másik hanyatt homlok menekül majd az érzelemlavina elől. Elérhetetlen jégkirálynő és vasálarcos macsó jelmezekben tetszelgünk, pedig mindennél jobban vágyunk arra, hogy valaki végre a karjaiba zárjon, az ő ölelésében révbe érnénk már. A rengeteg őszintétlen mondattal, hamis ígérettel, bizonytalansággal ahelyett, hogy meggyógyítanánk, még betegebbé, még sérültebbé tesszük egymást.
Túl sok a csend, az elhallgatott, félbemaradt mondat, a kimondatlan igazság. Nehéz szeretni, nehéz jól szeretni és talán túlságosan akarjuk. Máshogy értelmezzük a kötődést, az intimitást, másképpen rangsoroljuk a szerelmet, közénk kúszik a bizonytalanság, és a megfelelési vágy egy felállított, hamis ideálképnek. Mindenki az okot, a magyarázatot keresi a felszínességére, ügyetlen konfliktuskezeléseire, kötődésre való képtelenségére, folytonos gyanakvására, bizonytalanságára, közben pedig elfelejtenek őszintének, valódinak maradni.
Maradtunk azonban még akik bízunk. Pedig bántottak elégszer, végig bukdácsoltunk a tanulási folyamatok imbolygó pallóján, voltak jó, és rossz tanítóink, mérgező kapcsolatok ingoványaiban rekedtünk egy időre, mégsem növesztettünk önmagunk köré falakat. Még nyitva a szívünk. Még bízunk. Ne legyünk egymásnak sebgyógyító, időrabló, vagy önbizalom izmosító megállóhelyek, ahonnan bármikor lepattanhatunk egy másik vonzóbb opció kedvéért. Ha akarsz valamit, szelíden, de határozottan közöld. Hidd el, aki ugyanazt akarja, nem fog megriadni az őszinteségtől. Légy hálás azoknak, akik végül nem akartak maradni, mert kikövezték számodra az utat azok számára, akiknek megnyithatod a szíved.
https://kiralyeszter.com